MiniProg Fesztivál, 2007 február 27, Budapest, A38 hajó Kedves Barátaink! Túl vagyunk a MiniProg Fesztivál első kiadásán. Ahogy ezt leírom, szinte hihetetlennek tűnik, hogy sikerült, hogy ekkora nevekkel, ilyen minőségben... Végre nem lehetett ok panaszra a hangosítás miatt, profi gárda, figyelemmel és hozzáértéssel végezte az igencsak nehéz munkát, külön köszönet érte! Nehéz szavakat találni, felocsúdni ebből a csodából. Egy ilyen fesztivál nyilván többről szól, mint egy puszta koncert, barátságokról, kapcsolatokról, energiákról (szellemi és fizikai szinten is)... Amikor ennyi zenész összegyűl, hatalmas fluktuációval röpködnek az energiák, ez bódító, de ugyanakkor fárasztó is, főleg, ha közben figyelni kell minden kis rezdülésre, részletre, hogy mindenkinek jó legyen, minden készen álljon minden egyes pillanatban. Túl vagyunk rajta és ha a mérlegre tekintünk, anyagilag nyilván nem volt nyereséges, de nem ez a legfontosabb, az emberi, lelki oldala olyannyira telített és pozitív volt, hogy fel sem merül a kérdés: megérte-e megszervezni... megérte, de még mennyire hogy megérte! Falmborough Head-ékkel három éve levelezünk, barátságunk az első CD küldözgetések óta formálódik, érik, alakul. Az első nagy lépés az volt, hogy tavaly ősszel az általuk szervezett nagynevű Progfarm Fesztiválon játszhattunk, ahol nagyon szoros barátság alakult ki teljesen spontán módon, zenét hallgattunk, közösen muzsikáltunk, nagyokat ettünk, ittunk, nevettünk, és szép csendben elmélyült minden... és most itt tudhattuk őket, másodjára találkoztunk s a viszontlátás öröme mindennél nagyobb volt, mint ez ezeréves barátságok esetében lenni szokott. Peter Banks... a Yes és a Flash egykori gitárosa... talán már meséltük, hogy dobosuk Dave Speight megtalált bennünket a Myspace oldalon és meg akarta vásárolni a Yesterdays CD-t... és itt is sok sok lelkes levélváltással kialakult valami, ami már a Ferihegyi találkozásunkkor rögtön kézzel foghatóvá vált: ez sem átlagos kapcsolat lesz. Számomra teljesen döbbenetes volt, hogy a rocktörténelem ezen hatalmas dínója ennyire közvetlen, barátságos, önzetlen és kedves. Társai szintúgy... egyik ámulatból a másikba esve figyeltük, hogyan alakul ki ez a barátság is... külön kiemelném mekkora humorérzéke volt ennek a három angol úriembernek... rekeszizmaink azóta is fájnak a megerőltetéstől!!! Mielőtt a koncertről szó esne, el kell mondanunk, hogy egy fél maroknyi csapatocska hozta össze ezt az egészet. Matusa István az egyszemélyes Rockszerviz Tutusa, kedves segítőivel mindent megtett, ami emberileg és szakmailag lehetséges volt. Kiss "Tozsi" József és "Egretto" Eszter végig, minden percben ott voltak, szinte ember feletti energiákkal, hogy a vendégeink semmiben sem szenvedjenek hiányt... Olyan profi kaja-szervezés folyt, hogy holland és angol barátaink - az ő szavaikkal élve - soha nem felejtik el... el is döntötték páran, ha innen hazaérnek, azonnal állnak neki tornászni :). A Yesterdaysről érintettség okán nem írnék részletesebben, csak éppen pár dolgot. :) Életünk eddigi legjobb hangosításával játszhattunk, ugyanazzal a csapattal, akikkel az FMH-ban is együtt dolgoztunk. Fantasztikus technikusokról van szó, millió köszönet nekik ezúton is, hogy lemezünk szinte hangról hangra való megtanulása miatt minden pillanatban az szólt aminek szólni kellett! Ez csodás élmény volt. A színpadi keverés szintén tökéletes volt, mindhárom zenekar esetében. A Yesterdayst nehéz próbákra összehozni, most szerencsére mégiscsak sikerült, új hangszereink által inspirálva (fuvola, MicroKorg, duplanyakú gitár és a saját fejelsztéső szájmúgom :)) dupla olyan lelkesedéssel mentek a próbák. Életemben először jöttem úgy le a színpadról, hogy elégedett és boldog vagyok... sok sok ilyet szeretnék még átélni a Yesterdays-szel! Még csak annyit, hogy a koncerten végre bejelenthettem a NAGY hírt, hogy a francia MUSEA kiadó újra kiadja és világszinten terjeszti a Holdfénykert c. első lemezünket... ekkora hírt méltó helyen dukál bejelenteni :)... A Flamborough Head hozta a formáját nagyon igényesen kimunkált zenéjével, régi Genesis-re emlékeztető harmóniáival, billentyűjátékával és a számomra abszolút kedvenc gitárossal, Eddie Mulder-rel, aki a dallamok igazi nagymestere. Letisztult gondolatok, nyugalom és harmónia, néhol humoros megoldások. Lehet, hogy a barátságunk is rádob egy lapáttal, de nagyon szeretem ezt a zenekart. Utolsó lemezükön van egy pár dal, amitől a hideg futkorász a hátamon.... a "look at the moon, look at the stars..." résznél teljesen kiment a lábam alól a talaj... csodálatos! Az egyetlen negatívum - és lehet hogy csak számomra volt az - a kicsit túl erős hangzás volt. Nekem nagyon hangosnak tűnt... a novemberi Progfarm-on annyira halk, tiszta volt a hangzás, hogy azt nem lehet felülmúlni, életem egyik legnagyobb koncertélménye volt. Elfogultságom okán lehet, hogy nem vehettek komolyan, de szerintem a gitárosnak, Eddie Muldernek olyan jó hangja van, én több szerepet adnék neki. Edo Spanninga a billentyűk igazi professzora, klasszikus képzésű muzsikus, finom Moog-futamai, kellemes Mellotron-hangszínei igazi fényt adnak a FH zenéjének, Eddie-vel olyan szép iker-dallamokat játszottak néha, hogy öröm volt hallgatni!!! Koen, a szelíd óriás óramű pontosságú dobos, Marcel-lal nagyon precíz és kimunkált ritmusszekciót alkotnak. Az egész zenei építmény tetején az erőteljes, kristálytiszta hangú Margriet áll aki fuvola- és blockflöte játékával plusz színfoltot hoz a zenébe! A műsoruk most is inkább az utolsó lemez anyagából épült fel, csupa öröm, ez a kedvenc FH lemezem :). Peter Banks és a Harmony In Diversity sokak számára csalódás volt, holott bejelentettük, hogy egy teljesen improvizatív koncert lesz. Nem is ez a lényeg. A Flamborough Head intenzív másfél órája után számomra teljesen kilazító volt a sok fincsi soundscape, hangszőnyeg. Más füllel kell hallgatni. A produkció maga sok veszélyt rejt magában, Dave Speight elmondta, hogy minden koncert előtt őrült ijesztő tud lenni, hogy nem tudni mi fog elhangzani. Minden esetre volt itt kreatív ritmusszekció ezerrel, ők adták az alapot Peter kísérletezéseihez. Az elején nehéz volt megtalálnia a megfelelő hangszíneket, bizonyos dolgok gerjedtek is, de a koncert második harmadától kifejezetten élvezetes örömzenélés bontakozott ki a színpadon, sok poénnal (többek között Yes idézetek, Rózsaszín Párduc és társaik). Akik még bírták állva és ott maradtak, nem csalódtak a végkifejletben, ami egész kemény hangzásokba fulladt. A koncertet egy basszusgitár-szólóból kibontakozó rövid dallam és az abból kibontakozó improvizáció zárta. Ahogy a közönséget elnéztem inkább elégedett arcokat láttam, a hangzás és a szervezés jó volt, csak a fesztivál hosszával nem számoltunk, hogy jó lett volna akár ülőhelyes koncertnek megszervezni... rengeteg tanulságot vontunk le, sokat tanultunk a hibákból, szóval legközelebb már sokkal kisebb veszteséggel és sokkal nagyobb sikerélményekkel számolunk :). Mindenkinek köszönjük aki segített, aki eljött, aki szervezte, aki hátráltatta, aki megálmodta és aki irigyelte. Folytatása következik :)!